A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Házadba házam viszem
Térben mérhető a táv, mi a messzeségben sejlik.
A ködbe burkolt, félelmet merő messzeség, maga.
Kergetőznek a cseppek, a csókokat sejtik,
S erekbe folynak szerelmesen. Télre tér a vizek tava.
Látóhatár, hol sima hegyek a semmibe vesznek...
Fejükre a szépek sapkát tesznek. Takarnak a fények.
Korholni ott nem kell magunk, nem vár minket ékes táj.
Megértjük a Végre magunk, határon túl tél nem fáj.
Lépegetve egy-egy fokon, erdők fáin szelve át,
Kezünket kéri a lágy szellő, boronálva szívünk szavát,
Hogy boldogok legyünk. Boldogok leszünk Örökkön át.
Házadba házam viszem. Házunk választ nekünk hazát.
Lopva tétlen, szellem-kézzel, titkos úton járunk.
Kopva vétlen, szabad fényben, minden csókot látunk.
Csillag csillog, borult égen, borulunk a gazdagságba.
Házunkba fut össze minden, lépésedet karunk várja.
Együtt lettünk, s maradt velünk a teljesség…
Dologban az élet terhe, oly´ édes terhesség.
