A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Parancsolj velem
Felség, kerülj beljebb és ereszkedj alább!
Helyezd két kezed kályhám meleg lapjára.
Az este meleg szellője úgy fúj neked tovább,
Hogy tested nem talál jeges sírod poklára.
Mesélj nekem, állíts szobrot asztalnak élére!
Temesd virágok földjébe szomorúságod.
Utóbb látsz egy oldott utat kérges békére,
Hogy hántolt faként edd fel kénes bírságod.
Emeld meg a hangod, kiálts nekem szavakat!
Két fülemnek száraz völgye, hadd legyen a régi.
Éneked hozza folyók sodrába a halakat.
Tenger habjából korbács lesz az Égi.
Borús legyél, mint a fekete és a felhő!
Essél nagyot országaim durva határán.
Zavarja gondom a zsebembe rejtett kendő,
És hibám tűnhetetlen múltam szakállán.
Hozd meg a döntést, hogy akarsz-e vélni!
És fektesd fejed le nem takart párnára.
Ha próbáltál valaha tettek nélkül élni,
Védd meg gondod tiszta kezed számára.
Eressz vizet a kútba, amiből inni vágysz!
Az út nem hág át tompa kristályokat.
Mezőn esik el bajától vétek és a gyász,
Ott találod „miértedre” fényes válaszodat.
Húzz egy gyűrűt, mutasd meg a világnak!
Tartozol valakihez minden áldott reggel.
Tudd meg célját a végtelen hibáknak,
És zárd be sebed láthatatlan heggel.
Értelmezz, ha megfeneklik a hajó!
És ha sokat láttál lehunyt szemek árnyában.
Lélegezz a parton és merülj mélyre, ha jó.
Jó lesz a nyugvás magas felhők szárnyában.
Ezt meséld el, ha emberrel hoz össze a sors!
Enyésszen el múltad ködös jövőd ölén.
A sodrás sem kímél meg, az élet irama gyors.
Hol voltál mindig a város áttetsző ködén…?
