A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Mosollyal felitatott fényesség
Mosollyal felitatott fényesség,
Mely ma este arcom ellepi.
Látok fényben olyat végre,
Mi testem örömlánggal égeti.
És gondolkodom a jövőn...
Öröm lángja szépíti a múltat.
Eltalálom a célt, s nem fáj semmi.
Szomor az, de nem tűnik búsnak.
Napok ezek, s nagyok a csillagok,
Változások a régi években.
Legyen kedves és drága holnapod,
Példa vagy nekem a lélekben.
Íme mindaz, ami körülvesz,
Melegbe takar és csodába rejt.
Göngyölve fest meg játszó szó,
Ha kutamba ma téged ejt.
Merülj velem, lelked lásson.
Itt vagyunk, s leszünk büszkén.
Mesterem vagy, magam nyújtom
Feléd. Érj hozzám, de büszkén.
Hogy jelenthessen a bármi sokat,
S tegyem lábadhoz a fáradtságom.
Álomvilág… Hova vitt és ragadt?
Serkenjen az élet, ha mégis látom.
Pedig, ha kiáltok, sem leszek több.
Este van, s nagyon rövid az éjjel.
Mesélem neked a fény zaját,
S te megérintesz elfakuló kéjjel.
Zavar-e az alakuló magány?
Itt vagy-e tétlen, ha tettem elég?
Köszöntelek és várlak, téged,
Mert a viasz, mint gyertyád, elég.
Kérlek, csak akkor élj félelem nélkül,
Ha nem lesz több csoda, mit láss.
Nézz tükör-szemedbe és fogadj el,
Fogadd meg nekem, hogy lesz még hibánk.
Így akarlak, így vagy álom és való,
S több, mint ember e rémületben.
Sejtsük meg együtt az ébredést, ketten.
Add meg tested, elméd, kérem kezed.
Olvadunk és tűnünk, e világító mécsesben.
