A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Vágy az elmúlásban
Néhány lélegzet, közöttük nyugtató adalék,
Korai korból fennmaradt, szívvel látott szakadék.
Szem nélkül is fontos látni, érezni annál inkább jó,
Míg érzékünkről lepereg a vétkes hó, s lelkünkbe mintát ró.
Habos a kávé az asztalunkon, a sivatag szele járja,
Homok táncol a tetején, a gőz táncába zárva.
Lassan melegszik fel tüdőnk, bennünk cukor helyett só,
Mikor elfelejtett a vétkes szó, s lelkünkre mintát ró.
Fel vannak szántva a földek, kik mélyen zsigerelve sírnak,
Hamisan látjuk a mezőket, gúny-fényekkel bírnak.
Konokul hasít az ősz a légbe, rabul ejtve minket,
Hatásával minden szívet természetbe hinthet.
Játszótér a hideg padokon, verebekkel apró hinta,
Tollaikon mustármagként szárad meg a tinta.
Érzik a szeleket, de repülni rajtuk annál inkább jó,
Megérinti szárnyuk a pergő hó, s apró lelkükbe mintát ró.
Korai korból emlékek várnak, várnak ránk a telek,
Ha felépül a teljes vágyunk, a részletek a legek.
Felmelegszik tüdőnk, s ha készen áll, annál inkább jó,
Mert elolvad minden szó, s a fénybe lelkünk madár-mintát ró.
