A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Egy út, egy színes út
Elrabolt az éjszaka, álomnak szántam a színes vágyakat,
Salakos lepedők alá fogtam be a tragikusan illékony ágyakat.
Ott fekszik a képzeletem, ott marad erőben legfeljebb,
Méterekben mérhetetlen magasságból hull rám a takaró felleg.
Robosztus alakban állok magam előtt, leginkább mint egy darab.
Jóvá javított szellemben a közelség szirma magával ragad.
Illatok vonzanak mindig az útról keservesen induló irányba,
Hangok vezetnek sikeresen a többekbe fulladó hiányba.
Magam vagyok, korántsem okkal, sem életbe simult szabályokkal.
Csak lennék veletek, varázsüstben főzött, elnyomott aggályokkal.
Dolgosan ellopott hiedelmek tapsra állnak fel, mint bennem a kényszer,
Vadászpuska lő le köztes állásból, utamon a repertoár szűkül a félsszel.
Láttam valamit régen, szava volt és nem volt egyedül. És felfogtam,
Jócskán mélyebbre jutott bennem, mint a hatalomban rabként elmondtam.
Zsargonok és rohadt érvek így születnek, csontos kínpadon vallatva,
Betegre verve az inzultustól, verejték koppanó cseppjeit hallgatva.
Idegen helyeken felsejlő sugarak, sárga napok sínekre fektetve,
Megfordult haszonnak receptekre felírt derűket rendelve.
Rendeletbe írva napot a legsötétebb szívnek, vállon hordott émelynek,
Egy utat hagyva a sikátorban tárolt, elszennyezett kételynek.
