A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
A béke emlékére
Ugye ez az eset, mikor estére nem azt látom, amit reggel láttam?
Ugye most kell félnem, most kell lépnem, most kell, hogy lássam?
Kell látnom a saját hitet? S kell ordítsak azért, hogy szabad lehessek?
Kell éreznem mindazt, amit azok éreznek, akik ma-holnap elesnek?
Ellessem a brutalitást, amit nem az ember követ el az ember ellen?
Elessek én is ezrekkel azért, hogy semmit ne tegyen az ember ez ellen?
Legyen mindig több a hatalom azért, hogy az ember alul maradjon?
Legyenek határok azért, hogy a jövőre csak vér és iszony ragadjon?
Essen eső megint csak azért, hogy lemossa az útról a gépek mocskát?
Essen el mindenki csak azért, hogy megint felülírjuk a poklok poklát?
Éljen az amúgy is halott, hogy olyat alkosson, ami amúgy is halott?
Féljen az amúgy is halott, hogy azt is elfelejtik, amit értünk adott?
Szóljon sziréna a félelemnek, szóljon a mélyre rejtett aggodalomnak?
Szóljak azért, hogy megmentsem magamat az új ember-halomnak?
Kérjük a felettünk állót, hogy lásson világot a mi szemünkkel?
Kérjünk békét az összes békétlentől, s érveljünk testvérünkkel?
Nem. Nem kérek bocsánatot sem a magam, sem az ember nevében.
Nem. Nem lépek hátrébb sem a magam, sem a világ nevében.
Nem. Nem kérek többet, s nem kérek időt a láthatatlannak.
Nem. Nem félek odaadni mindent, csak a múltamnak.
Nem. Nem érem meg a holnapot, ha nincs fény.
Nem. Nem kell újra reggel, csak egy tény…
Egy dolgot akarok: Úgy élni, ahogy élnem kellene!
De két dolgot akarok: Élni, és élve kelni a reggelre!
A háború pora vastagon fedi a Föld minden rétegét,
Tiszta lélek nem létezett a világban, nem mondok regét.
A béke kényelme elvakított, retinámba a jót belevéste,
Megjegyzem a világ nevében, a háború emlékére.
