A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Felébredni, ráébredni
A feszültségnek minden eleme túlfeszíti az épséget,
és mérhetetlen távolságok képeznek űrt gondolatok és érzések között.
Az alig létező kapcsolódásokat pedig a kétely tépi szét.
Ebben az űrben nem rezonál semmi, nincs sem átadó, sem átvevő.
Ahogy a kételkedés elvette mindkét fél minden vágyát,
úgy ha vissza is fordulna az idő, a vágy sosem térne vissza.
Elapadt a minták forrása, nem létezik alapja a sokszorozódásnak.
Úgy feszül meg a psziché és a fizikum, ahogy nem teheti meg,
mert nem létezhet egy olyan természet, ami nem természetes.
Épen gondolkodni nem számító tettekkel nem kiváltság,
és mindent megtenni is értelmetlen, ha lehetetlen mindent látni.
Olyan űrben kell bolyongani, amelyben a végtelenség nem álom,
és ahol az állandó éjszaka ellenére sosem aludhat az elme.
Itt a szív ritmusában érződne minden szerv jele,
ha létezne bármi, ami két szívdobbanást összekötne.
Retteg a psziché és retteg a test a határtalanságtól,
mert nem láthatja, honnan jött és hova kell mennie.
Az elérkezett pillanatért nem felelhet csak a pillanat,
ezért a teljességnek nem marad hely a jelen mellett.
Feladatul kapta a teljesség, hogy bármit hoz, azt adja át,
és nehogy elveszítsen akár egy szemet a part homokjából.
A pillanat pedig azért ébredt rá mindarra, ami nyugalmat ad neki,
mert felébredt a múlt és a jövő felesleges álmából.
Mindaddig, amíg az akarat nem láthatja eredetét és célját,
mindaddig, amíg a testnek nem tulajdonul megfogható alap és öröklét,
mindaddig, amíg az épségben látni vágyott világ romokban hever,
mindaddig fog tépni a kétely és feszülni minden izomszál.
Felébredés a feleslegesség rémálmából, ráébredés a létező nyugalmára:
ez váljon azzá a pillanattá, amely valóságos és tud létezni… és nyugalommal teli!
