A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Rétegződés
A Nap felszínének leghidegebb pontján,
és az űr feketeségének láthatatlan határain
egyaránt egy fény olvasztja az anyagot azzá,
ami a múltat összegzi és jelenbe zárja a jövőt.
Tág lehetőségként jelenik meg az a biztos út,
amelyre nem kötelező lépni és mégis az egyetlen,
amelyre a pillanat hevében lépni lehet.
Múlt: nem létezik, nem bizonyítja az eredményt.
Megragadni, érezni erős kezek és éles elmék hivatottak.
Zár nélküli széfként bújik meg minden emberi szellemben.
Félelmet kelt, ezzel nyomás alá helyezi az akaratot,
mely szabadságától megfosztva, akaratlanul válik aránytalanná.
Ha kevés értékkel rendelkezik, értéktelenből gyárt vagyont,
s mikor vagyona felfedi valóját, a gonoszság útjára lép.
Veszélyes területen jár, s veszélyessé válik, többé nem enged.
Bármi, ami megtörtént, mostantól tény.
Nem egy út a sok lehetséges közül, nem egy lehetőség ezer közül.
Az egyetlen valóság, az egyedüli megoldás minden kínra.
A múlt; ez a jelen legnagyobb fájdalma, ebből lesz a jövő halála.
Mert maga a múlt szüli a kínt, s ilyen tény soha nem lesz valóság.
És nem fáj a múlt sem örökké, ha megjelenik egy gondolat:
Jövő: jövőbe nézni akár lehunyt szemmel, akár nyílt lélekkel.
Elgondolni, hogy mi is a jelen, s hogy mi az idő múlásának célja.
Észrevenni, hogy a jelen maga a jövő, s a pillanat maga a múlt.
Nem elfogadni a cél nélküli múlást, de mélyen átlátni az életet.
Megkérdezni újra és újra, helyes-e a választott út,
Újra és újra megkísérelni a mélyben rejlőt formálni.
Állandóan küzdeni, elrejtve a tudás elől a tapasztalatot,
felkínálni minden meglévőt a tapinthatatlan láthatatlanért.
Állandó küzdelem: ez az egyetlen, ami igazság. Jövő…, mely nem az.
A jövő nem küzdelem, nem egyetlen és nem igazság.
Nem elérhető messzeség és nem egy célért való összecsapás.
És a jövő nem „egy”. Mert a jövő a jelen millió arca.
Ebben rejlik maga az „igazság” is, és az igazság milliónyi harca.
Millió harcban vállalt küzdelem a jelen erősebbik marka,
Mely túléli a kínokat, múltját és jövőjét saját kezében tartva.
Mint a tűz lángját bármilyen magasra lobogtatja,
úgy tereli mederről mederre a jelen szavát a sors.
