A Vócsa-Nagy Dániel felhasználó összes verse >>>
Gondosan kigondoltam
Így mondtam, pedig fontos nem volt,
hogy merre induljak el aznap reggel.
A napi étkem megforraltam, de gyomrom
mondta; mit te adsz, nekem nem kell.
Részemről hát a nagy szerencse,
hogy jól lakva vagyok mindig... Ez mesés...
Hogy testemben az álom mint étek
mégsem rombol, s nem csak az éjjel kevés.
Laborban főtt különlegesség mégis a barátom,
tasakokat halkan kopogtatok éjjel.
Laboratórium kevés volna étvágyamnak,
hogy fel ne faljam az egész világot kéjjel.
A reggelekben kelve, takarómba bújva
mélyen foganok, ahogy felparázslik a Nap.
Nem lehetek szomorú, mert barátaim,
bennetek a lét mégis új értelmet kap.
De bennem is... S ma megint: a fény
minden órának minden percét felzabálta.
Az öröknek öröksége virágozni akart,
majd meglepett forgásában a tánc elkaszálta.
Most múlnak ezek az évek, s amint
tüdőmet a levegő tágítja, esnek el a napok.
Komolyan mondanám ki a legforróbb szavakat,
mikor elmémtől érzéseket kapok.
Javában fogyatkozik a Hold, s hónapokat
vesz el életemből minden egyes kérdés.
Szokatlanul lassú a legtöbb vonat, s nekem
marad az erő; hogy ne legyen több féltés.
Hogy ne akarjak több lenni annál, amit
nekem a világ két szép szeme megadott.
S ne akarjak leplet dobni biztonságban,
ha engem két kezével az élet ide lerakott.
Nyomokban cseppek esnek, eső és minden
vizek tömegben. Görbe utakon járnak.
Folyókban folynak tovább ereimben,
majd szívemben menten csak lökésre várnak.
Szerintem varázslat lehet, varázslat csak azért is…
Rengeteg hiteltelen hit a gépben.
Karistoló körmökkel várok az üvegfalak mögött,
mégsem látok békülést a végben.
