A József Bari felhasználó összes verse >>>
Az ígéret
Az ígéret, hát az egészen szép szó,
És ha megtartják, akkor az csak úgy jó.
Be fogom tartani az ígéretemet,
E szóval megírom a legjobb versemet.
Minden szó amit itt elhangzik, igaz lesz,
Felkel készülnöm, mert nagyon nehéz.
A szomorúság engem simán megesz,
Hiába mondom, hogy most már elég.
Oh miért szeretsz te mást, te édes kis tünemény,
Te Istenségnek látszó csalfa, vak remény.
Aki szívembe lopta halk szavát,
Ha láttam kedves mosolyát.
Akiért bármennyit szenvedtem volna,
Ha a szíve, nem egy focistáé lenne ma.
Hányszor kell még elmondanom magamnak,
Hogy szeretlek, te édes mostoha!
Hogy szeretlek, mint anyját a gyermek,
Mint mélyüket a hallgatag vermek,
Hogy szeretlek, mint fényt a termek,
Lángot a lélek, test a nyugalmat,
Hogy szeretlek, mint élni szeretnek halandók amíg megnem hallnak.
Hogy minden mosolyod, mozdulatod őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld,
József Attila, ezekkel a szavakkal tört.
És most én török, mert az a vers az érzelmem,
Amit én érzek, de nem lehetek csak kénytelen.
Mert vége, mivel összejöttél Danival,
Azzal a göndör, törpe fazival.
De hát ez jó neked, nem e?
Hisz nem is kedvel kegyed.
Inkább legyen egy göndör, futballista,
Mint egy költő, egoista.
Ma már miért nem lehet szerelmes egy cigány,
Ma már miért mindig a göndör a király?
Míg költőnk, magába szomorkodik,
Addig kapcsolatotok halványodik.
Hiszen ti nem egymásnak lettetek teremtve,
Igaz, viszont hogy nem mindenki lesz azzal, akivel teremtették.
Ugyanis, mi nem vagyunk együtt, nem szeretetbe,
Amúgy is, a költő már elengedék.
Mostanában költőnk, azon gondolkodám,
Hogy viselkedhet így, egy legjobb barát.
Én nem voltam ugyan a legjobb barátja,
Mégis, simán elengedem őt volna.
A báratért, mert tudom milyen érzés,
Múzsádat más valakivel nézés.
Főleg, ha a barátod, akkor egy világ össze tört benned,
S könyörögsz az Úristennek hogy, kegyelmezz!
Sokszor mondogattam magamba, hogy lehet ennyire szeretni,
Úgy, hogy egyszerűen ő képtelen viszonozni.
S hogy örüljek neked hogy boldog vagy,
És ne foglalkozzak jómagammal.
Hát akkor nevess, hisz így szeretlek,
Vidámnak és kedvesnek.
Lássalak, ha nem leszel velem.
Nehéz most elengedni,
De könnyeb elviselni,
Ha rád majd így emlékezem,
Te édes, szerelmesem.
Légy boldog, mivel én már nem leszek,
Én csak síránkozom, hogy nem vagyok veled.
És erre majd nagyon boldogan emlékszem vissza,
Sok boldogságot, múzsa, más néven Bácsa Zsófia
