A József Bari felhasználó összes verse >>>
Viszlát, Múzsám!
Mindenkit szeretnek, csak engem nem,
Jaj, miért nem szeretnek Istenem.
Ma már miért mindenkinek a göndör jó?
Miért nem lehetek én is hasonló?
Jaj, miért szereted őt te is, barátom,
Miért nem szóltam előbb én.
Ha szóltam volna, tán nem bánod,
Hogy kínzó szívem a múzsámé.
Már nem tehetek mást, mint elengedem,
Még mindig nem azért, mert nem szeretem.
Hanem mert nem akarok háromszöget,
S baráttal ilyet én soha nem teszek.
A barátot mindig előrébb kell tennem.
Ez így volt, és ez így is marad.
Mit megnem adnék hogy jobban legyek,
Jaj Istenem, a szívem megszakad.
De nem szabad, amúgy se lenne értelme,
Nem kellek neki, nem lehetek az élete.
Ezentúl nem szólok neki, nem nézek rá,
Legyen azé, a mázlistaé, akinek ő kell hát.
De óh, milyen jó is volt az élet vele,
Mikor beszélgettünk, olyan jó volt.
Miközben keringett a tavasz finom szele,
Mikor képzeletben, ittam vele az édes bort.
Mikor úgy mondta a verseket, mint senki.
Mint nyáron a csillagos ég, úgy tekint.
Mosolya mint a napfelkelte, gyönyörű,
Tehetsége fenomenális, olyan ő.
Senki sem fogja mondani neked úgy,
Ahogy én, hogy szeretlek.
Nagyon fáj, az az érzés ami most dúl,
Remélem hogy elfeledlek.
Mert én elmegyek, muszáj, talán jobb is,
Köszönöm hogy itt voltál velem, Múzsi.
Költővé tettél, s én ezt megköszönöm.
És hogy életem része voltál, köszönöm.
Igaz, hogy ezeket nem fogod látni,
Netán, jobb is, ki tudja.
Nem fog többé szerelmes szél szállni,
Ha igen, egyszer úgy is megunja.
Remélem, hogy lelkem nem lesz ködös,
Múzsám, miért nem vetted észre a közöst?
Mindegy is, nem számít, mindezek után,
Fájó szívvel búcsúzok, viszlát, Múzsám!
