A Éva Gránicz felhasználó összes verse >>>
Hét év
Hét év telt el és csak vártam némán,
Megfakult reménnyel, hit nélkül talán.
Kihűlt ölelések, némaságban égtem,
Szeretet nélkül fogyott lassan létem.
Szívem kongott üresen, éhezett a lelkem,
Minden nap súly volt, nem éltem, csak éltem.
Haraggal kérdem a sorsot: miért így rendezted?
Miért most adtad őt, miért nem előbb küldted?
De jött, s mi nem volt, hozott valamit,
Egy szív, mely az enyémmel dobban itt.
Mintha repülnék, oly könnyű most minden,
S gondolatunk egy fonal, összenőtt csöndben.
Ő az ajándékom, az utolsó talán,
akitől újra dobban a szívem igazán.
Úgy ölel, úgy csókol, mint senki más,
Szívem minden sebére ő lett a gyógyítás.
Istenem, kérlek, hadd maradjon velem,
Amíg csak lehet őrizd meg nekem!
Vele végre élni, most először szabadott,
Mert ő a fény, mit a sors megkésve adott.
Siófok, 2025. május 19. -Gránicz Éva-
