A Edit Vargáné Giber felhasználó összes verse >>>
Vidám reggel
A nap ma korán pattant ki az égből,
kávé illat száll a hajnali fényből.
Álmosan indul a reggel,
semmihez sincs kedvem .
A bögrém néz rám sértetten,
„Nem iszol meg?” – kérdi csendben.
Várjál! Hova ez a nagy sietség?
Ne sürges! Nem ébredtem fel még!
A papucsom is csak fél lábbal jött,
az egyik aludni visszaköltözött.
Visszafeküdnék én is még,
hiszen a Nap is nemrég kélt.
Az ágy takarója hívogat csendben,
s a párnám is morog: „Ne menj még el, rendben?”
Maradnék én veled, de nem lehet.
Várnak rám máshol az emberek.
Kettyeg az óra, elüti a hetet,
indulni kéne, de nem sietek.
A tükör is ásít, nem szól semmit,
De gonoszul hibáimra rá világít.
A kenyér meg szögre akasztva várja,
hogy valaki végre komolyan megvágja.
Sietnem kell, nincs időm már enni.
Anyám mondja, meg kell várni,
míg megszárad a vekni?
A cipőm is némán toporog a sarokban,
mintha nem döntötte volna el, kié ma a gondja.
Melyiket vegyem fel? Morfondírozok hangosan.
Engem kiállt a legkisebb haragossan?
A kabát rám néz: „Ma engem vigyél!”
De bent maradnék inkább…
Süt a nap, nem kell a kabát,
de ne nézz olyan bánatosan rám!
A sál megsértődik, lecsúszik a székre,
„Most bezzeg nem kellek!” – dünnyögi rám nézve.
A táska sóhajt, „Menj már, ne késlekedj!”
a kulcs meg csörrent a kézben
Mikor a zárba helyeztem éppen.
Siess – mondják -de óvatosan,
hisz mindig elkéssel mindenhonnan.
Kapkodsz és rohansz, nem lesz ez így jó…
Visszanézek rájuk – nehogy már ez legyen a végszó!
A falióra nevet, billeg egy kicsit,
játékosan puszit hintesz nekik.
Aztán beteszed az ajtót – szépen és lassan,
és elindulsz… egészen halkan.
