A Zsanett Samók felhasználó összes verse >>>
Magányos bástya
Fagyos tekintetek sorfala között járok, Ahol az irigység ültet mérgezett virágot.
Minden lépésemnél egy újabb fal ébred, Hogy elfojtsák bennem a lüktető fényt, s az életet.
\"Szánalmas\" - suttogja a gúnyos csend az éjben, S én elhiszem néha a tükör előtt, mélyen.
Mert nincs egy kéz, mi vállamra dőlne halkan, Nincs egyetlen hit, mi megtartana a zajban.
Kibontakoznék, mint szárnyát bontó madár, De a világ kalitkát épít, s a gáncs mindenhol vár.
Megtörnek a napok, a szürke közöny súlya, S a hitemet az utcák porába szórják újra.
Mégis, e falak közt van egy halk dobbanás, Ami tudja: az ő sarkuk, ha nem látnak mást.
Bár most még fáj a magány s a hitetlen világ, De a megtört szívből nyílik a legigazabb virág.
