A Annamari Romity felhasználó összes verse >>>
Szívtakaró
Megízlelte a lelkem a csend ízét,
éjszakákon át öleltem a semmit,
s míg más vásárolt időt szavakkal,
te csak jöttél- hangtalan,
és minden mozdulni kezdett bennem.
Törött voltam,
nem látványosan,
csak úgy...belül csöndesen.
Felöltözött szívem ezer védelmet,
taktikák mögé rejtettem a reményt,
mert féltem, hogy újra kihunyt fény marad minden.
De te nem akartál meggyógyítani.
Csak fogtad a kezem.
És kedvezett nekem a pillanat,
amikor nem kérdeztél- csak voltál.
Másabb lett minden,
nem hangosabb, nem színesebb- csak igazabb.
Melletted nem kell erősebbnek látszanom.
Nem kell bizonyítanom,
hogy méltó vagyok a szeretetre.
Mert már nem kérdés,
hanem válasz vagyok a saját életemben.
Hiányol, aki csak nézte,
de nem élt meg engem.
De te...
te megteszed, hogy jelen vagy.
Nem holnapot ígérsz,
hanem mostot.
És ez több minden ígéretnél.
Tárom előtted, amit más előtt zárva tartottam:
a vágyálmaimat,
a csendes könnyeimet,
az apró örömeimet, amik rég elbújtak.
És látod- nem vagyok tökéletes.
De szerethető.
Mert végre én is úgy érzem.
Boldogabb nem lettem tőled.
Hanem...
valahogy emberibb.
Mint aki kibontakoztathatja magát
anélkül, hogy darabokra hullana.
És ha egyszer minden elcsitul,
akkor sem lesz édesmindegy.
Mert volt egy ölelés,
amiben otthon volt a szívem.
És az a te karod volt,
a te hangod,
a te jelenléted- szívtakaróm ebben a hideg világban.
Romity Annamari
Tompa; 2025.06.28.
