A Tibor Gombita felhasználó összes verse >>>
Vágy!
Pár napja még karjaimba zártalak,
Nincs párja annak, mikor biztonságban tudhattalak
Hiányod, szép arcod ragyogása,
Gyönyörű szemeid, hangod bársonyossága
Úgy vágyom e számomra oly kedves kincsekre,
Mint tavaszi búza az első, eső fellegekre,
Nincs más e földön, íly szépség,
Ha ezer évig élnék ez akkor sem lenne kétség
De kevesebb az idő mi itt nekünk jár,
Még is, amit neked adok azért nem kár
Ha tehetném minden időm
Veled tölteném,
hogy az mi hátra van,
Olyan legyen mint egy költemény
Költemény, melynek minden sora,
Szebb mit ember írhatott vala
Társad lennék, vigyáznék rád
Óvnálak,
Mint a fa, mely melegben árnyékot ad
Nekem bármit elmondhatnál,
Szavaid, itt értő fülekre talál,
Hiányzik, hogy halljam nevetésed, lássam mosolyod
Mi oly beszédes, mint éjszaka a csillagok
Vágyom rá, hogy csókóljalak, öleljelek,
S veled legyen minden mi most fél, kerek.
Nekem ez egy kifogyhatatlan kehely
Olyan mint mikor aztmondod nézd, van még ott egy kis hely...
