A Izsák Gembiczki felhasználó összes verse >>>
Makáma Rúmiról
Láng gyúl, de nem látja a fényes éj,
szél szava száll, mint suttogva mormoló kéj.
Lelkek bolyonganak, titkos örökség,
Rúmi hangja a tanházban: csendes bölcsesség.
A szó vánszorog, míg a szív repül,
ott, hol a Hiány mindenben elmerül.
Ő járt ködbe vesző, vak, fehér úton át,
ott, ahol a csönd is dalolt, és nem fájt a hiány.
Szilánkok szórnak árnyékot a porban,
ő ott keres, hol az éj emészt a sorsban.
Nem kérdezett és nem felelt senkinek,
csak látta a szívben az Örökkévalót és megpihent.
Lába nyomán elhalványult a halál,
ahová a Hold fénye is elér, szürke imák hajnalán.
Csillagok léptei suhannak nesztelen,
a táncos szíve a világ felett lebeg szelíden.
Rózsa illata ez, mi hervadhatatlan,
szélben száll, és az ezüstlámpásból elillan.
Rúmi léptei mint néma szavak,
Halk fényben Hiányt és Változót áldanak
Álmok oltárán lobog a fáklya,
táncol, ki lát, bár a szem bezárva.
Idő és lég, éj és nappal egy,
némaságban, Rúmi nyomában a lélek megremeg.
