A Zsolt Jankai felhasználó összes verse >>>
Novemberi éjszaka
Leaszfaltozta a tündöklő eget az éj.
A lüktető szív, a világ, aludni tér.
A hűvös már megkeményedett,
két marokkal szór ködöt, jeget.
A Hold előtt lebegő vékony pára
takarja fényét, mint özvegyet fátyla.
Megrázom magam, hideg a sötét,
komoran idézi fel szüleim sírkövét.
Ma jártam a rideg kövek között,
emlék, bú, fájdalom szívembe költözött.
A Hold már csak szelíden dereng,
a halál zord közönyén mereng.
A csillagok alatt tétován megállva
gyomor szorító, kékes árvaságban,
Zsibbad a szó és reped a gondolat;
a merevvé dermedt bánat fojtogat.
A Hold, bár látott már sok halált,
lágyan néz, de gyógyírt nem talál...
