A Zsolt Jankai felhasználó összes verse >>>
November
Már tíz testvér tovább állt az évből,
amikor morcosan kecmereg ködéből
elő a november.
Nem mondom, kissé hanyag legény.
Mindenütt a sok szétszórt falevél,
piszkos barna tenger.
A vállán gomolygó pára köpeny
a kék foltos szürke égre röppen,
hányavetin, lazán.
Néha, ha éppen kedve támad, némi
esővel a fagyos földet behinti.
Vagy szór havat rá.
Az ősz tündöklő színeit elkoptatva
szürkeséget lehel a hajnali fagyba.
Ám csendje mégis
valami szelíd meghittséget áraszt.
A sejtelmes sima bársonyában
elhalkulok én is.
