A Zsolt Jankai felhasználó összes verse >>>
A Torosz bércei alatt
A Torosz sziklái alatt
kitáruló szívvel megállok,
eltölti lényemet áhítat.
Sasként szárnyalok a fenségben,
amely itt mindent átitat.
Csúcsai karmolják az eget,
e megfakult kék kupolát,
fenyvese bölcsen integet.
Mintha egy lennék az erdő fái közt,
nyugalom tölti el szívemet.
Mély völgyei titkokat mesélnek
a történelem emlékeiről,
méhükben hordva az időtlenséget.
Hűvösük cirógatja homlokom
és sugallja az örök létet.
Ingó füvek, cserjék, fenyvesek
szelíden susognak a szélben,
zümmögik e szépségeket.
A lényem feolvad dalukban,
mellyel harmóniát festenek.
Évezredek szálltak felette
a makacsul párolgó időből,
őszök nyarakra, tavaszok telekre.
S most átölel a csodálat,
a múltból jövővé olvadó jelenbe.
