A Zsolt Jankai felhasználó összes verse >>>
Megható találkozás
Az ősz mosolyogva megáll mellettem.
Töprengésemben észre sem veszem.
Mint mindig, a ruhája kavargó színein
majdnem hasra esik a tekintetem.
Szellő mosolya könnyű és tiszta,
nyílt , őszinte, neki nincsen titka.
Ám én szilárd vagyok: “Nem írok rólad.”
mondom keményen, fejemet ingatva.
“Már tavaly is írtam dalt neked,
szavakkal rajzoltam a szépségedet.
És mások, a gondolat míves szobrászai
mindig is rótak rólad bájos verseket.”
“Ne nézz rám, kérlek, ilyen esengve,
hisz mindjárt alkotni támad kedve,
aki csak ránéz pazar fényű ruhádra,
és a semmikönyűségő ezüstkék egedre.”
Így hát, bár én őszintén mondom,
szilárd volt az elhatározásom,
hogy most elbújok az ősz ihletétől,
mégis róla szól, immár sokadik dalom.
Rólam-- kacsintott az ősz-- új verseket
évente kell írni, mert a természet
bennem pihenve születik újjá, legyőzve
a mindent feloldó enyészetet.
Szívélyesen átölelt , majd elment.
Színpompás ruháján át láttam az eget,
melyen hófehér gondolatfoszlányként
megannyi mesélő felhő lebegett.
