A Zsolt Jankai felhasználó összes verse >>>
Vár az erdő csendje , zöldje, lelke
Még álmosan dörgöli szemét a nap,
ám a miénk már fürgén kipattan.
A hátizsákot már este becuccoltuk,
hisz alig vártuk, hogy végre elinduljunk.
Lábunkon a bakancs kényeskedve ragyog,
kezünkben díszeleg jó erős túrabot.
Vár az erdő csendje, zöldje, lelke.
Mosolygás költözik máris a szívünkbe.
A lombok között játszik a nap fénye,
mint megannyi arany búzakéve.
Fürdünk a berkek jámbor illatában,
átölel, minket, mint unokát nagymamája.
Élvezettel lépünk, nagyokat bámulva,
mert az élővilág számos pazar csoda.
Lassan hág fel a nap az ég tetejére,
megállunk pihenni s egy finom ebédre.
Kulacsunk csókolva, elillan a szomjunk,
majd egy fa tövében vígan falatozunk.
Vár az erdő csendje, zöldje, lelke.
Mosolygás költözik máris a szívünkbe.
A lombok között játszik a nap fénye,
mint megannyi arany búzakéve.
Fürdünk a berkek jámbor illatában,
átölel, minket, mint unokát nagymamája.
Megyünk rendületlen, remek ez a túra,
szinte minden bajunkat orvosoló kúra.
Az este már ismét otthon mosolyog ránk,
már nem ragyog tisztán a túracsukánk.
Ágyunkba zuhanva már-már jó a fájás,
igen remek móka a természetjárás.
Vár az erdő csendje, zöldje, lelke.
Mosolygás költözik máris a szívünkbe.
A lombok között játszik a nap fénye,
mint megannyi arany búzakéve.
Fürdünk a berkek jámbor illatában,
átölel, minket, mint unokát nagymamája.
