A Zsolt Jankai felhasználó összes verse >>>
Őszi emlék
Ősszel az, ősszel az erdők
csendes sóhaja száll.
Bágyadt a levél röpte
ősz hajú szél ha kaszál.
Léptem reccsen a tájon,
avaré ez a halk ropogás.
A Nap halványul az égen,
és meg-megborzong a táj.
Az alkony talán
ősszel alkony igazán.
Sorban állnak a fák,
mintha ágkezeikkel az eget vádolnák,
mert elvette levél gyermeküket.
De az ég csendes, szürke, süket.
A szél alszik, azt álmodja,
hogy majd a tél elhordja
azt a néhány fáradt, sápadt
levelet, amit meghagyott.
A nap már nem mutatja a részleteket.
A búcsú áthatja az estét.
Nemcsak a mai
halvány melegtől köszön. Néhai
lesz a meleg most hónapokig.
Más ez, valahogy nagyon más,
mint amikor a nyár
bújik aludni a csendben.
