A Éva Lambrozett felhasználó összes verse >>>
Szerelem
Onnan jön, honnan sosem várnád
sunyin támad, orvul cselezve -
mire felocsúdsz, kérné vámját
annak, hogy szíved megszerezte.
Úgy közelít feléd, miként fény
melyet lekapcsolni sem lehet -
csábos, bombázó tüneményként
olt beléd sebet, mi nem heged.
Iszkolni tőle holt fondorlat
makacs tűz ő, véredtől izzik -
és elmédből sejtet fosztogat
míg véle hálsz egész a sírig.
Szabadságra elküldhet olykor
hántva rólad éked, rabruhád -
ám ekkor elkelne egy doktor
ki lelked pőrét óvja csupán.
Mert vacogsz hiányától mégis
menni hagyott, de kívánod őt -
vágyod leheletét, mely rémíszt
hiánya viszont szorongón nő.
Bőröd ágy, húsodban otthon van
varázslón figyelmes kedvesed -
imád és széttép, pokolban hagy
neve néki az, hogy: Szerelem.
