A Éva Lambrozett felhasználó összes verse >>>
A gyékénykosaras
füstszín gyékénykosarát karján átfonta
mintha az Idő rajta nem fogott volna -
rámnézett, míg egyenes járással haladt
szemünk összetapadt a hold fénye alatt
lépett puhán, átlátszó szatén köntösben
míg én könnypatakkal a kertet öntöztem -
repkedtek köröttem szivárvány madarak
szobrász ettől szebbet, álmában ha farag
semmi nem volt biztos, csakis a lebegés
a súlytalan Lét, ahogy bennem legelész -
és hogy min mentem fel az Ég szalonjába?
tán futó mosoly űzött, egy nagyon drága
derűs lények vártak, erre jól emlékszem
háttérként pazar vászonra festett éden -
ekkor lejtett mellém a füstszín kosaras
ó, tűnő szellemek!...hiszen én voltam az
