A Éva Lambrozett felhasználó összes verse >>>
Létdaráló
Monoton hangulat egyhangún ácsorog
szemöldöke kérdőn homlokára felkúsz -
unalmas vacsorát toporogva megzúz
messzi mentek tőle a nyájas mámorok.
Monoton betűkkel elkoptatott szavak
unottá lett minden, mit evilág adott -
egyes egyedül a közöny doszt jóllakott
ő degeszre tömötten, harsányan kacag.
Nevetve mutat az emberre, ki itt él
születésed értelmét hol keresheted? -
magamévá teszlek, a szennyem betemet
és erre felelj, az életed biz' mit ér?
Sopánkodnak elmék, hogy rabolják vérét
míves-szép gondolat porrá-zúzott alom -
senki sem hiszi a bizalmat oly vakon
hogy szívét kitárva vonzzon be másfélét.
Sopánkodnak testek, morognak a földön
bedarálva lépnek, léptük lapos halott -
érdektelen verset fúj nékik sok fagott
s nem találják énjük, ami börtönt öljön.
