A Éva Lambrozett felhasználó összes verse >>>
Gyere ki
Nem látja a Világot, ki csak magában lát
ki megszorult saját belső csapdájába, hol
csukott ajtók mögött tartott gondjait nézve
sátort vert örökmozgó gondolat-járaton.
Beszűkült elmével szuszogó bábuvá lett
kitörni képtelen az ablaktalan helyről -
vergődő halra hasonlít, vagy más űzöttre
s szemével az agyát sem látja a kételytől.
Mert kétkedve kutakszik az igazság okán
érthetetlen, hogy miért fut előle mindig -
ott keresi, ott benn, ahol visítót fúj csend
és elméjét kopasz, szűz, vak szavak érintik.
Nyirkos, csalódott, áporodott levegőben
szöszmötöl elmélet-zsetonjai bástyáján -
ahelyett, hogy szemét fordítaná kifelé
hol valót nézhetne inkább, mint önbálványát.
Nem látja a Világ azt, ki csak magát látja
elfordul tőle, hiteltelennek tartva őt -
szétnyitja tudatát a névtelen határnak
s otthonában ágyaz meg a nyitott arc előtt.
