A Szilvia Angéla Wendler felhasználó összes verse >>>
Bájos csúfok vagyunk
Szépséges páncél alatt belül a kálvária.
A gyötrelmeknek ily módon meg kell maradnia?
A testemen egyáltalán nem találsz hegeket,
A szívembe gúny-nevetések vágtak sebeket.
A rút kiskacsa múltú a tükrét összetörte.
Messze van attól, hogy ő legyen a világ szépe.
Letargia, szürke évek, megszokott ölelés,
Silány éj, szörnyű álmok, szeretetre éhezés.
Az idő szárnyán szálltam és múltak az évszakok.
Remek látványt nyújt, ahogy új tükrömben mutatok.
Nem találom rajta az éktelen ifjú arcát
És nem hallom többé a bőszítőek csúf szavát.
A múlt sújtása tehát elenyésződni látszik,
De a hölgy, társaságban hattyúként sem pompázik.
Alattomos gonosz népség undokul mutogat
Nő pimaszul, férfi pajzánul több bút osztogat.
Miért rühelled a zsenge, rügyező kis rózsát?
Hisz otromba világban ő kiállt minden próbát.
Kapzsi kezeiddel letéped majd, amint szép lesz,
Mert irigy modoroddal te rá vizet nem öntesz.
Magadra ölts nyelvet, te szívtelen durva galád!
Te közönyös vagy, bántod valakinek a lányát.
Én nem utálok senkit, pedig mind csúnyák vagytok.
Én észrevettem, ti sem tudjátok, mit akartok.
Verbális bántalmazó, írtóra cserfes gyűlölő.
A habitus, ami mindig igencsak fertőző.
Urunk keze alatt oly szép lehetne a világ.
Idő kérdése, általa megszűnik a csúfság.
