A László Kornél Laki felhasználó összes verse >>>
Szívtakaró
Nem fázok,
ellep az egyedüllét adta furcsa nyugalom,
a takarót állig magamra húzva,
a saját lélegzésem hallgatom.
A kandalló sercegése
lágyan ringat el,
mint erejét vesztett pislákoló láng,
úgy alszom el.
Felriadok,
a szél halkan dúdol az ablakban,
a tűz parazsában
egy angyal táncol arany hajjal.
S közben azon tűnődöm,
hogy reggelre fehérbe öltözik e a város,
vagy elfúj minden hópihét a hajnal.
Elveszek,
mert az álom újra átölel a karjaival,
behúz magával
az árnyak uralta csápjaival.
Lassan tovatűnik a pislákoló hajnal
és valami kusza, zsibbadó lebegésben
a csend csatát veszt a reggeli dallal.
Laki László Kornél
