A Máté Nagy-Pál felhasználó összes verse >>>
Frederik
Tele reménnyel szaladunk
a reménytelenségbe, sietve haladunk,
az egyre sötétebb fénybe.
Sok fals bálvány közt elveszti fajunk mi fontos.
Lelkünk csupán beteg, kimerült s ócska zsoldos,
rabszolgája vágynak és akaratnak.
Angyalaim idők óta marasztalnak,
de ellenük oly bátran lázadok!
Elhagyom én boldog házatok!
Lelkemben ezer vérmes állatok
szét akarnak tépni, de
meglásd poraimból születek újjá és
a csillag újra megcsókol, de most érzelemből.
Ok, mint okozat s következmény.
Lám, az ember szárnyas teremtmény!
Nem is lépek már többet a föld szintjén.
