A Dániel Berecz felhasználó összes verse >>>
Üres város
A város szürke palástot ölt,
Üres utcák, néma háztetők.
Csend honol az elhagyott terekben,
Egyedül járkálok az éjben
Az árnyékommal itt lenn.
Az emberek otthonukba bezárva,
Az élet kihalt, elhallgatott már.
A fények halványan vibrálnak
Messze a távolban,
Míg én csöndben lépkedek
A hatalmas magányomban.
Az esti szél halkan susog a fák Kihalt lombjai közt,
Szomorú dallamokat fütyül, Miközben egyre csak szökell.
A város lelke mélyen szunnyad,
A színek elvesztek,
És elhalványultak már.
Az árnyékom velem halad hűségesen,
Csak mi ketten járjuk ezt a csendes Halott szomorú vidéket.
A magány társam lett, hű barátom,
Itt a városban, mely már nem otthon.
A színek hiányoznak,
A város szürkén lélegzik,
Az üresség mélyén egyedül
Maradtam itt.
De talán van egy kis szépség
Ebben az ürességben,
A csendben most érzem
Újra lelkem rezdülését.
Én vagyok a város árnyékban járó fia,
A magány hangját hallgatom
A rövid sétám alatt.
A reményt mégsem hagyom
Elveszni újra én, soha,
Mert egy nap talán, újra társra találok Ezen az úton haladva.
