A LÁSZLÓ NAVRATIL felhasználó összes verse >>>
Vicuskám. Holtomig mátkámhoz szerelmetes ének.
Oly gyönyörűszép Ő,
Szeme, szája, haja,
Amint az Mennybéli,
Angyalok legjava.
Hidegkút várának,
Úrnője Ő maga,
Magányos lelkemnek,
Vezérlő csillaga.
Mint egy tündér, mint egy álom,
Oly gyönyörű vagy nekem,
Drágaságom, szép Szerelmem,
Rólad szól most énekem.
Mikor megláttalak Téged,
Szívem rabláncra fűzted,
Rabod voltam s rabod vagyok,
Így sínylődök nélküled.
Édes rabság ez énnékem,
Majdnem ötven éve tart,
Szerelemnek kigyója volt,
Az mely akkor ott megmart.
Csábos fekete szemeddel,
Rámnéztél és akkor Ó!
Hogy mi történt a lelkemben ?,
Tán tud\'j a Mindenható.
Talán legszebb a két szemed,
Kormos, fekete szempár,
Ha Te azzal Reámnézel,
Szerelem-tömlöcbe zár.
Hosszú fekete hajad lágy,
Mint éjszaka bársonya,
Órákhosszat símogatnám,
Óh! lelkemnek zsámolya.
Ajkad szépségét leírni,
Nincsen oly szó, fogalom,
Mint a rubint tüzes színe,
Ahhoz hasonlíthatom.
Vállad, kebled oly gyönyörű,
Mint egy tündérkirálynő,
Michelangelo alkotta,
Carrara-i márványkő.
Szépségedről írhatnék még,
Száz versszakot, ezeret,
Egyszerűen gyönyörű vagy,
Elbűvöltél engemet.
Józan eszem elvesztettem,
Oly hatással voltál Rám,
Azóta sem találtam meg,
Édes Kincsem, Vicuskám.
Ám ha még így ész nélkül is,
Elfogadnál engemet,
Néked adnám a szívemet,
Ráadásként lelkemet.
Te vagy a legszebb a Földön,
Legalábbis énnekem,
Drágám, Szerelmem, Vicuskám,
Te vagy az én Mindenem.
2013. Budapest.
