A Beatrix Bianka Bauman felhasználó összes verse >>>
Huszt-ámbra
Az a világ, mint cetnek az ámbra.
Megreped, reccsen, folyik a kráter,
ömlik a hús: afölött járj, kelj fel,
légy vak ultrahang, a férfi avantgárdja,
a nő; tüske-has, mi tavasznak int,
míg el nem porlad, mert föl sosem kél.
Szunnyad, álmokat lát, mindig remél,
mindig megújít, hat, alkot és gyarapít,
hisz ez a dolga, nem tehet csak úgy,
még úgyabbul sem, ezért csak kutat.
Nem keményen. Puhán: akárcsak a velúr
a tárgyon, és azon a lenyomat.
Márványként fekszik, rajta koszorút
fon jobbról balra a kézmozdulat.
