A Péter Csemer felhasználó összes verse >>>
Elhagytál
Szívem üres mióta elhagytál,
S éles, mint az üveg szilánkok,
melyek széttörve hevernek mikor azt felelted,
hogy szeretlek, de már nem úgy, mint régen,
Zöld mezőn nyáron, havas dombon télen.
Emlékszem szőke hajadra,
A tenger hullámaira s sűrű, de már olyan, mint egy köd, nem hallgatok szavadra,
Mert levágtad azt mely, mint egy rózsának a tövét,
S ezzel együtt e szívet mely egykor lángolt,
De elaludt törted szét.
S erre mit feleltem én?
Hát feleltem a hanggal melyet hall az ember az üresség sötét szobájában,
De mégis hall valamit,
Könny cseppem le földre tán nem,
De szívverésem szavait,
S mást nem.
Létezik-e vajon szó mi elhagyná most számat?
Homályosabb most e világ, mint valaha,
Mitévő legyek most megmeredve, csak nézem e szürke fákat.
Miközben lejátszódik a fejemben a bús legény dallama.
De nyáron a mező marad zöld,
Télen a domb marad havas,
A különbség csak az,
Hogy szívem száraz, mondhatni rá aszály,
Kívánságom hozzád szól szívem,
Reá vissza ne találj.
