A Székely Örs felhasználó összes verse >>>
Kísérlet eltalált múzsahangra
I.
Nem tudtam makogni nektek a mélyről, sem a széliről,
nem lehetett enyém a nő, hát verset írtam a képiről.
Hullámban múzsák laknak el, hisz ez a vers csak lárva még,
a szerző szemhéja lassan lebomlik –
s ragyog ezer csillaggal künn az ég/ (vagy lehántja a kaszagép.)
II. Lépteimet mind meglépték,
minden tócsába belestek,
múzsámat míg lecserélték,
a lelkembe beleestek.
Tükrök közé fektetni fognak,
orvul viríts, virág, felettem,
orcámra míg esne festék
szemem galambok taposnák
III.
Biciklimről lehull minden, már lámpa sincs, se dinamó,
múzsátlanul esz a a bú meg. A váz szétmegy, s az illanó
fény színekbe téved (eljátsszuk, mi eljátszható) –
egy pillanat s megint sötét lesz. És ellep majd a tinta tó.
IV.
úgy ordít a tehetetlenség
ahogy lepi el arcom a festék
rajtam ragad a hontalanság
műzsákba tuszkolnak, tolnak múzsák
Ma már nem írok szüntelen,
csak ruhát lopok megszűnök nyomtalan.
Ki fogja tudni, ki volt Hontalan?
Más köntösökbe’ bújkál védtelen.
*
(Kaftánban mászkál ott a szökevény!
Szisszenj. Hiába. Úgyis befalaznak.
Ja, hogy nem lettél senki: pusztán végigadtak,
– csak posta voltál mások szövegén.
