A Ramóna Lájer felhasználó összes verse >>>
Terveztem
52.Terveztem èn egy nagyot,
De az èlet cserben hagyott,
Nem kértem én, ezt tőle,
De a sors csak el küldte.
Néha mikor feketék a napok,
Az arcomon, könnycsepp csurog,
Olyankor a fájdalom mélyre hatol,
Egy szörnyű érzés, mely szívre borul.
Mikor látod, hogy feketèbe vagyok,
Ne kérdezz, hagyd, hogy teljenek a napok,
Nem. Mondok semmit, csak türök némán,
Mèly levegő, és a magány, segít most a tèmán.
Mikor látod, hogy arcom könnyeket ereszt,
Hagyj, magamra, tèrdre borult kereszt,
Hagyj egy imát mondani, hogy nyugodtabb legyek,
Ennyit kèrek, csak hagyj, hogy Mèly levegőt vegyek!
Leszállt az este, csöndes táj,
Jött egy èrzès, mely annyira fáj,
Telik az idő és telik az óra
Fáj èget, és nem hagy nyugovóra.
Csöndes az este, borús is nagyon,
Csak nem jön a hang, úgy èget a fájdalom,
Arcodon mosoly, fedi a bánatot,
Szemeddel mutatod a borús pillanatot.
Arcod mesél, szíved vèrzik
Könnyek hullva, ezt beszèlik,
Fáj, èget, és gyötör a fájdalom,
Hullanak a könnyek, patak az arcodon.
Ne kérdezd miért gyötör a bánat,
Arcon lévő mosoly, az csak a látszat,
Amit érzel az belülről fakad,
Gyászoló szív, mely végig szakad.
Rejted bánatod, mosolyod mögé,
Szaladnál mindig, tárt karok elé,
Ha bánat gyötör és éget az èrzelem,
Csak egy kis idő, míg újra létezem.
Hagyj magamra kérlek, most nem jön szó,
Van az érzelem, ami, alig el el mulandó,
Ne kérdezz miért csak hagyj magamra,
Had öntsem a fájdalmat könnyesen szavakba
Csöndes az este es borús nagyon,
Újra gyötör a szomorú fájdalom,
Csendes a táj, a bánatot mesélik
Hullanak a könnyek, a szíved vérzik.
