A Alex Nagy felhasználó összes verse >>>
Várakozás
Álomból képzett valóság,
Mit várok én a naptól,
S türelemmel mélázva,
Szakadtan és megázva,
Sebzettem, megvágva,
Állok, zokogva a fagytól.
És csak várok...
Majd végére a napnak,
Reményemet vesztve,
Szemem észre vette,
Fény került most elém.
Majd óvatosan, nevetve,
Kabátomat levetve karolt belém.
Már nem fáztam...
Sebeim gyógyulni kezdtek,
Lábamnál a virágok ébredeztek,
Szememből a könny is másképp csordult.
Éreztem lelkem végre,
Örömtől megtelve, boldogságért nem koldul.
Megnyugvást találtam...
Megnyugvást találtam,
Majd tovább álltam,
Igaz, a fényt nem láttam.
Mivel szívembe rabként,
Én azt bezártam.
Csak egy kiút van onnét,
Egy módja van kijutni,
Ahhoz bársony celláját,
Darabokra kell törni.
Nagy hát a nyomás rajtam...
Ki akar jutni?
Vagy netán maradna?
Vagy csak néha-néha belemarna?
Ezt még sajnos nem tudom,
Mint azt sem, hogy e fény,
Démoni vagy pediglen angyali,
Élni hagyja vagy meggyötri,
E százszor sebzett zárkát?
Tanácstalan vagyok....
Így tehát én csak várok,
Válaszokat keresve,
Viszont fénnyel a szívemben.
