A Ené Markovich felhasználó összes verse >>>
Lehet
A tükörképed vagyok csendben,
Nem engem látsz, magadat bennem,
Szemedben látom magam, csak állok,
Haggyalak? tartsalak? tétovázok,
Táncolsz, nézlek, a szünetet várom,
Akit szeretnél annak látszom,
És néha nevetek rajtad titkon,
Olyat akarsz amit kitaláltál, lehet csak én tudom,
Talán azt képzeled át kell törnöd a falat,
De ahol én vagyok oda nem hoz el akarat,
Minden erőfeszítésed, csak messzebb visz tőlem,
Találj meg, ha tudsz, elmehetsz felőlem,
Talán, ha hagynád, engednéd, hogy sodorjon hullámom,
Partrajaimra vetne és te csókolhatnád, befogadna biztonságom,
De te erődnek erejével evezel, hogy elérd fehér homokpadom,
És én minden csapásoddal, csak még inkább távolodom,
Körbe vesz minket a víz, amely lehet út és akadály,
Szemedet - milyen kár- elfedi a homály,
Feküdj hanyatt és nézz a napba, hallgass jön a dagály,
Lehet a parton ébredsz, de miért evezel még? Mit nem értesz? Álj!
Amit te látsz múló délibáb,
Ami vagyok relyti a távolság,
Közelebb a remény hozhat, türelem,
Megbízás a térben és időben,
Dobd el evezőid, még ha riaszt is a tenger,
Aki a nyíltvíztől retteg, hozzám nem ér el,
Légy nyugodt és halk, bízz és engedj,
Rémületed is tükrözöm, nem csak jókedved,
Lehet rád hagyom, higgy csak délibábnak,
És eltűnök ezzel igazolva amit láttál, csak a képzeleted szülte,
Lehet nem akarok tükre lenni másnak,
És természetem örök relytéj amit néha meglát egy riadt ember hullámoktól űzve,
