A Bea Mikuş felhasználó összes verse >>>
Vallomás
Gyűlölettel nyomtam el szerelmem,
Magam sem tudtam, hogy mit cselekszem,
Hogy szívem téged szeret, rólad álmodik.
Sulykoltam magam, hogy milyen rossz vagy,
Mondtam, akinek csak tudtam.
Meg hallottam, hogy eskü már nem köt,
Rosszul lettem, nem hittem, hogy Aphrodité kaput nyitá előttem.
De valóság volt ez, bizony az,
A boldogságot október 15e elhozza.
Ekkor jöttem rá, hogy a lelkem mélyén, te voltál az,
Akiről arctalanul álmodtam,
Akire titkon vágyakoztam.
De az utálat, a gyűlölet emelt gátat,
Hogy arcod, álmomban nem láttam.
De milyen jó lenne, ha az álom valóra válna,
Jönne felém, s karját a derekam köré fonná,
S én a drága arcát, a tenyerem közé fognám,
És simítanám, ő ajkát ajkamhoz érintené,
S meg csókolna, majd szorosabban ölelne,
És teste testemhez simulna,
Végig simítaná a derekam,
Majd követné a vállam, s utána az arcom a kezébe temetné
S nézném ahogyan ő néz engem,
És mosolyogna rám.
Belegondolni is szép, ez édes frigybe,
Hisz szinte elégek attól a legbelső indíttatású szerelemtől,
Szenvedélytől, amit iránta érzek...
2002. Január – február
