A Bea Mikuş felhasználó összes verse >>>
Menj el...
Hosszú hónapokon át,
Vártam minden pillanatát,
Hogy veled lehessek,
Hogy szerethesselek.
Bizonytalanság és bizakodás,
Hogy beköszönt a nap, ami más.
Kértem egy villanást, egy dobbanást,
S megadá Ámor a szerelmi hatást.
Hazudni kellett másoknak sokat,
Hogy mi ne legyünk sárosak.
Szerelmünknek sok titkos hete,
A tér s állomás, mi frigyünket fedezte.
Ah, sokszor mondtam, hogy szívem szeret... Téged,
De folytatná k tovább, jelentené... Véged.
Még most is szeretlek, de kérlek menj el, hagyj itt,
Szerelmünk vonata minket eddig vitt.
Magam sem hiszem, hogy én küldtelek,
Hogy az érzelmeket felül kerekedek.
Nem tudom még, miért és meddig szenved szívem,
És hogyan viselem el, hogy nem vagy velem.
Ki tárom karom, menj el, ha nem akarsz akkor is, hisz tudod az okát,
Ha jön egy tavaszi zápor, elmossa lépteid nyomát.
És ha a sors egy találkozót szervez,
A szívem akkor már semmit sem tervez.
És ne árulja el se egy szó, egy jel se még,
Hogy szerelmünk szikrája, még egy kicsit ég.
Szűnjön meg e szerelem,
Hisz ez lenne csak gyötrelem.
És hamar fel ragyog az a nap,
Amikor eljön egy boldogabb virradat.
2002.05.14.
