A Bea Mikuş felhasználó összes verse >>>
Két ember
Egy magányos ember szomorú, kék szemmel
A házában egyedül
A zongoránál ott ül...
Szeretet kéne, szerelem kéne,
Ő akkor újra élne...
Egy magányos ember vagyok én is,
Nem ölel át, elkerül a szél is,
Ő is elzúg mellettem, neki sem kellettem.
Fényben úszó utcák,
Sok emberek járják...
Refrén:
Két ember, akit becsaptak,
Mindketten lezártak egy életszakaszt...
Két ember, ki magányosan él,
Jönnek az ünnepek, mindjárt eltelik ez az év,
Két ember, ki még boldog lehet,
Egymással tölthetnek még sok telet...
Valóra vált álmom,
Amikor ma őt a karomba zárom,
Engem hív és vár,
Az ajtóban ott áll...
Lásd, ezentúl beragyog a fény,
Átragyog mindent, mi szép...
A lelked is körbe járja,
A szíved a szívébe zárja...
Refrén:
Két ember ragyogó szemmel,
Óh, hogy néz rám, mily tekintettel,
Két ember az úton együtt ballag,
Kézen fogva suttognak halkan,
Nem hallja senki más,
Milyen szót formál szám,
Csak Te halld szívvel,
S olvasd szemmel,
Két ember az úton együtt,
Kísérőik őszinte lelkük...
2003. november 30.
