A Bea Mikuş felhasználó összes verse >>>
Elcsókolatlatlan csókok, átöleletlen ölelések
Megint a jól ismert álmomban vagyok,
Ahol ismersz, szeretsz, veled együtt vigadok.
A Nagy ház folyosóin kereslek,
S te találsz meg az egyik teremben.
Karodat érzem, átjár a régi, jó ölelés,
És az egyre erősebb szívverés.
Odakint a város népe zaja,
Tán ők is a nevetésünk hallja.
Induljunk, hisz ünnepség készül,
Alakod az emberek közt elvegyül.
Sóvárogva nézek utánad,
Hátha látlak nemsokára.
Az idő most csak egy lélegzetvétel,
S később, dolgod végeztével
Együtt pezsgőzünk az éjszakában,
A balkonon állunk kezünket egymásba zárva.
De reggel én tudom csak, vége az éj bűvöletének,
Mert nekünk ezek csak elcsókolatlan csókok, átöleletlen ölelések.
Majd egy újabb estén a borospincében,
A hideg falnál csókolózok véled.
Idelent a hűvösben kicsit kipirult orcád,
Csókok közt isszuk a barátaid borát.
Elménk már Dionüszoszé, s ragyogva nézel rám,
Nem vagy enyém, csak most, hogy itt állsz.
De reggel én tudom csak, vége az éj bűvöletének,
Mert nekünk ezek csak elcsókolatlan csókok, átöleletlen ölelések...
Arcodat a nappal fénye sem űzi el,
De te a valóságban bármit is teszel,
Csak én tudom, hogy álmaimban mit teszünk, beszélünk,
Mennyire jól tudod, ki vagyok, egymást hogy szeretjük.
Te pedig ebből a jóból nem tudsz semmit,
Bárcsak egyszer érezhetném át ezt mind.
Akkor már ismernéd a nagy érzéseket,
És elcsókolnánk a csókokat, és átölelnénk az öleléseket.
2021. szeptember 16-18.
