A Gábor Bulátkó felhasználó összes verse >>>
Nèmaság
Lelkemben csend.
Benne éjt teremt.
Némán fekszek.
Sebeim égnek.
Viharos szelek.
Elmémben zengnek.
Ostromolják lelkem.
Nyerni nem engedem.
Nem csitul a vihar.
Engem egyre felkavar.
A szüntelen űr.
Jól összezavar.
Még égnek sebeim.
Nem tompulnak emlékeim.
Gyötörnek ahogy tudnak.
Felülkerekedni akarnak.
Szívem megfeszül.
A tüdőm kiürül.
Eddig bírtam erővel.
Már semmi nem érdekel.
Szívem szélként száguld.
Dobbanása egyre gyorsul.
Nem maradt levegő.
Engem vár a temető.
Elég!
Ordítom a sötétbe.
Nem akarom ezt többet.
Mindenem remeg.
Az ágyra visszaesek.
Egy pillanat volt csak.
A hatalmas hangzavar.
Egy évezred a fejben.
Egy pillanat az életben.
Némaság ül vissza.
Végig egyedül voltam.
Csak a méreg volt az.
Melyet lelkembe szívtam.
