A Gábor Bulátkó felhasználó összes verse >>>
Nulla vagyok
Nulla vagyok nullát érek.
A haláltól immár nem félek.
Elnyel a sötét anyag.
Belőlem démont farag.
Ülök a feketeségbe.
Teljesen kétségbe.
Karjaim betekerve.
Számra maszkot helyezve.
Fény töri meg a sötétet.
Egy fehér köpenyes belépett.
Utána jött még vagy három.
Hamar rájöttem, hogy ez nem álom.
Felkaptak a sarokból.
Kivittek a szobából szürke folyosókon át.
Közben vesznek belőlem mintát.
Nyílik az ajtó, ott az ágy.
Leszíjaznak engem rá.
Új módszert tesztelnek.
Annyi lesz a szememnek.
Megy a szög felfelé.
Múlik a fájdalom elfelé.
Ismét a sötétben találom magam.
Ezúttal meglátom az arcodat.
Előlépsz a sarokból.
Kérdezem közben magamtól.
Hogy lehetsz itt kedvesem?
Hisz nem kellettem sohasem.
Nem szólsz semmit csak nézel.
Állsz előttem kinyújtott kézzel.
Megfogom és elindulunk.
Az ajtót közösen kinyitjuk.
Vakító fehérség tör elő mögüle.
Bátran elindulok előre.
Itt nincsenek falak.
Nem énekelnek a madarak.
Nincs semmi csak a fény.
Az orvos elbukott ismét.
