A Gábor Bulátkó felhasználó összes verse >>>
Maradtam volna
Maradtam volna, de nem marasztaltál.
Pedig valóban szerelmem te voltál.
Az egyetlen ember voltál életemben.
Kinek szavára bárhol bármit megtettem.
Tűzbe mentem volna érted régen.
Nem értettem miért nem érdekel téged.
Persze sejtettem én a valódi okát.
De sajnos már későn jöttem rá.
Messze földre megyek nemsokára.
Elkéstél hiába nézel majd utánam.
Én vissza nem fordulok már.
Volt elég lehetőséged rá.
Hosszú éveken át kértelek.
Hogy vegyél figyelembe engem.
De te inkább elfordultál.
Egy hamis létet választottál.
Mostanra már rájöttél.
Hogy igazam volt rég.
Kértelek, hogy ne tedd.
Azt az utat inkább engedd.
Nem hittél nekem.
És szavaim kinevetted.
Elhitted, hogy jobban tudod.
És nem láttad az álarcot.
Aztán, mikor rádöbbentél.
Hogy rosszul döntöttél.
Rád adták az álarcot.
És élted a hamis világot.
Elkopott lelked fénye.
Vörös szíved mára szürke.
Nem tértél magadhoz.
Arcodon hagytad a maszkot.
Pedig ritka nagy érték voltál.
Kívül is belül is ragyogtál.
Mára pedig maradt a felszín.
Hisz nincs érzés lelked mélyén.
Lehetne még változtatnod.
De tudom, hogy úgysem fogod.
Hisz egy szavam sem hallod.
Ég veled én indulok.
