A Gábor Bulátkó felhasználó összes verse >>>
Borús felhők
Borús felhők fölött a nap.
A sötét tájra ragyogva.
Csillan a lágy harmatcseppeken.
Lelkemen a vastag láncok megtörtek.
Zöldellő erdő fejét tűzi.
A rettegést messze űzi.
Lelkembe forrt késeket cibálom.
Bármennyire is fáj nem bánom.
Miután kiszedtem mindet.
Széttöröm a hamis tükröket.
Mert búval áltattam magam.
Hogy rossz felé nem fordultam.
Közben magához édesgetett.
És lelkemre lassan láncot tett.
És rabszolgaként vezetett.
Közben körém falat épített.
Végig hamis valóságot láttam.
És végig egy helyben álltam.
Majdnem sikerült végleg maradnom.
Ezen a sehová se vezető útvonalon.
Ideje lesz felébredni.
És elkezdeni teremteni.
Nem csak az ábrándokat nézni.
Hanem a valós életet élni.
