A Gábor Bulátkó felhasználó összes verse >>>
Hóvirág
Fagyos földben ébredek.
Felszín felé törekszek.
Lágy hóleplen áttörök.
Éltemben a fagy örök.
Reszkető testtel állok.
Egész életemben fázok.
Didergő testem szél tépi.
Arcom néhol napfény éri.
Én vagyok a bánat vége.
Új élethez oly közel érve.
Kettő közé szorítva.
Minden szavam néma.
Élet, halál határán.
Állok a hideg pusztán.
Van, hogy magányosan.
Néha kisebb társaságban.
Ennyiből áll életem.
A tél végét én jelzem.
A tavaszba át vágyom.
De addigra elönt az álom.
