A Fegyverneki Gergő felhasználó összes verse >>>
Serestyén nagyapámék
Már az uborkának is vége –
panaszolta nagyapám,
pedig még be sem köszöntött az ősz.
Aztán némán vitt tovább
a ház végi kertben,
mint bús idegenvezető
a világ hét csodájánál.
Nem maradt itt semmi,
csak a fejét borító ősz,
s pár megfonnyadt gyümölcs,
akik a szelíd napfény
búcsúénekét kongják
a kidőlt szőlőkarók
földútja mellett.
Jobb napokat látott
omladozó házban
elaludt nagyanyám után ennyi a leltár:
egy hatalmas leander, szipogó mályvák,
anyám, s a széken hagyott bordó szvettere,
mi még most is épp oly kecses,
hogy a féltékeny porszemek harcba mennek érte.
Ha… úgy hallom, leesett egy körtíly –
így vélte nagyapám.
Pakolta volna roskadtig a púpos kosarat,
hogy jóllakjunk az örömből,
de nem volt ott semmi –
csak a fán trónoló madárijesztő
kezdett a szélben felénk inteni.
