A Dávid Dave Soltész felhasználó összes verse >>>
temetőm a virágoskertem
hajnalok illatában, éjszakák látványaiban,
fülsüketítő csendben őrjöngök.
hamutálamban csikktornyok zuhannak vissza a hamu állapotába.
kezet fognék velük,
csupán kezemben tartom.
ahogyan halmazzá válnak szemeim előtt,
gondolataimban ragyogva táncolsz.
bárcsak lenne még hely benne!
hamutálban, igen, nem a szívemben!
besárgult falaim a szobámra is kivetültek,
körmeim elrágtam, dózisodért sóvárogtam.
emlékeid rólad kertembe ültetem,
rövid időn belül a temetőm lenne, s temetőm a virágoskertem.
az elhervadt emlékek régen vásznamhoz tapadtak.
jelen pillanatban vásznam üres, ecseteim kopottak.
önnön valóm tükörképe.
hiába is sírnék, üvöltenék bele,
hisz aprócska kis mosollyal szédítene,
fülembe súgna,
ápoljam a kertem,
immár magát a temetőt,
a teremtést,
a termést s a teremtőt.
csatlakozik a tucatba még egy cigarettacsikk, felálltam,
szemeimben tükröződik mosolya,
s karjaimba dől a sötétség.
