Barion Pixel
Connect with us

Megosztott versek

A Bornemisza Attila felhasználó összes verse >>>



Drága kő a szép szó

Bornemisza Attila

Drága kő a szép szó
Faludy György költőnek

Mert kimondtad a szót az árvát
amikor a Haza nem figyelt Rád
s amikor a hálátlan világ elejtett
amikor naptűvel kezelték a kertet
amikor végre a fény is felszikrázott
amikor a Haza már békében ázott
amikor a fényben újra megfürödve
költő szíved az égre felemelte
akkor már a szavad nem lett többé árva
akkorra a szíved a házáért várva
egy szót dobogott: hazaszeretet
amikor Csillagra tették a Nevedet
Azóta érzem én Napvédjegy erezet
Azóta tudom én a legnagyobb Nevet
Költőm vagy és voltál örökké a fényben
Parnasszus csúcsain a legmagasabb Égben
Jó költőm verseid follyanak mint patak
fényes szép rímeid bennünk forrást fakaszt
kis kocsmák embere is érti éneked
a legkisebb árva is dúdolja versedet
Mert kimondta egykor Isten a szavakat
azóta duzzadnak benned a szent szavak
Kimondta:Talentum s vers lett minden imád
fénylő tekintettel figyel Rád a világ
Nagy költő felelj hát minden szó a tied
kísérje el szemed porszem Tieidet
Lángbetűid úsznak fenn a magyar égen
szeretünk-idézünk Téged nagyon régen
Kék égből zöld színre váltson most az ének
Drágakő a szép szó a költő szívének

Áldja meg az Isten zengje mind s Hűvösvölgy
jó költő életed drága Faludy György

To Top